Hétvége- Lisszabon

Juhj hát csak annyit először tömören, hogy nagyon jó volt:)

Igaz, állandó időhiányban szenvedtünk és a megtervezett indulások sem voltak sikeresek, de hát ezeket elfelejti az ember.(Ugye Viktor? :) )

Naszóval szombat reggel, illetve délelőtt elindutunk a nagy túránkra, Mimi, Virág, Balázs, Viktor meg én. Béreltünk egy nagyon jó kis autót, igaz a hely hátul szűkös volt 5 embernek...éééés elindultunk. Természetesen mennyire jellemző, hogy Balázst nem találtuk meg a megbeszélt helyen, ezért késéssel indultunk :)

Odafelé útbaejtettünk két várost is, az egyik Batalha volt, ahol megnéztük a székesegyházat. Az impozáns épület I. János király fogadalmi temploma, aki megígérte, hogy ha sikerül legyőznie a kasztíliai seregeket hálája jeléül hatalmas kolostort emeltet és azt Szűz Mária kegyeibe ajánlja. A király seregei fényes győzelmet arattak, de a templom soha nem készült el teljesen.
Még ugyanott már nagyon éreztük, hogy kéne egyet kávézni. A főtéren lévő kávézókat inkább kihagytuk, pedig Mimi mondta, hogy jahjmár ne izéljünk, mert az összes Delta- márkájú kávézóban egységár van. (amúgy minden városnban, minden második épület egy Delta- kávéház,de ez mindeddig nem tűnt fel)
Ígyhát mentünk még egy sarkot, ahol betéptünk a következő Deltába. A kávézás gyönyöre inkább az volt, hogy minden duplaárú volt és ezek után baromi jót röhögtünk a Mimi jólinformáltságán és szegény 3000szer kapta az arcába utána.:)
Mindenesetre a hétvége jelszava az volt, hogy: "menjünk már be a Deltába".

Ezután átmentünk Fatima- ba, amiről már írtam egy keveset korábban. A hely arról híres, hogy 1917 május 13-án három parasztgyereknek megjelent itt Szűz Mária és figyelmeztette őket mindenfélélre, többek között az akkor még talán csak focizó János Pál jövőbeli meggyilkolási-kísérletére is. A látomások ismétlődtek, Fatima városa meg beleette magát az emberek tudatába, így manapság Európa egyik legnagyobb zarándokhelye lett és milliók látogatják. Pont a tegnapi és a mai nap a csúcspont, 4 millió zarándok látogat ilyenkor a városba és a nagy kolostor előtti téren imádkoznak és a 800 méteres fényes márványon térden csúszva jutnak el a szentélyig. Van egy hangulata, mit nem mondjak.
Az például mondjuk elborzasztott, hogy a bazár-soron a szent jelképek mellett vehetsz gameboy-t, barbibabát, hologrammos jézus képet, amit ha balról nézel, akkor éppen kacsint, miközben folyik a vér a szemébe...ééés vehetsz viaszból kiöntött lábat, fejet, arcot, fület, de még cicit is ; párban vagy csak szólóban...

A kitérő után olyan este tíz körül érkeztünk meg Lisboa-ba, ahol az egyik téren összefutottunk házigazdánkkal , Joao-val és az akkor szintén nála vendégeskedő lett barátaival, akiknek nem tudtam megjegyezni a nevüket ugyan, csak az egyiknek akit Marcisnak hívtak, de mindannyian baromi jófejek voltak, úgy éreztem ,mintha már évek óta ismerném őket. Ők kocsival jöttek el Lettországból, és másnap reggel indultak éppen vissza. Egy kis sörözős kitérő után Joao-nál folytattuk , aki a Lisszabon melletti Cascais városában lakik, és tipikus egyedülálló zenész-huligán lakrésze van.
Joao-ról tudni kell , hogy minden olyan ember álma, aki nem akar fizetni a szállásért. Szerintem már több száz lehet azoknak a száma, akik nála húzták meg magukat. A csóka mindenkit befogad, és mindenét odaadja, ha kell. Kulcs az ajtó fölött, nem baj, ha ő nincs otthon esetleg...Ilyet még nem basztam. Bocsánat a kifejezésért.

Mivel sikerült reggel 4 és 5 között elaludnunk, esélyünk nem volt a betervezett korai indulásra, így egy órás csúszással elindultunk Sintra -ba, ami a Világörökséghez tartozik többek között.
A város tele van hatalmas villákkal és épületekkel, ugyanis aki anno gazdag volt, az ide építtetett magának nyári hodályt.
Nagyon kis varázslatos város, kicsit úgy érzed, mintha el lenne zárva a külvilágtól. Nagy sajnálatunkra baromi rossz idő volt, és amikor felmásztunk a "Ponthino"-ra, akkor a nagy kilátás sajnos elmaradt, ugyanis akkora köd volt, hogy semmit nem lehetett látni. Persze esett is.

A sintrai kitérő után elindultunk a fő uticélhoz, a Cabo de Roca- hoz, a Szikla- fokhoz, ami Európa legnyugatibb pontja. Már amikor mentünk a szerpentineken és néha- néha átláttam a mesés tájakon, már akkor sejtettem, hogy ez fantasztikus élmény lesz.
A hely olyan, hogy nem lehet a szépségét szavakba önteni és sajnos a képek sem adják vissza azt az érzést, ami ilyenkor hatalmába keríti az embert.
Nem azt érzed, hogy ez a világ vége, vagy valaminek a nagyon-nagyon vége, de valami hasonlót.
Kiállsz a gyönyürű sziklaszirtre, kürölötted csodálatos növények, félsz, hogy esetleg rossz helyre lépsz és tönkreteszel valamit ebben a tökéletességben ...és akkor körbenézel. Előtted a nagy óceán és rettentően szabadnak érzed magad. Az egetverő szélvihar tépi szét a frizurádat, külön erőfeszítéseket teszel, hogy egyáltalán ki tudd nyitni a szemed és a kezedben tartsd a táskád meg a fényképezőgépedet. És közben csak nevetsz a boldogságtól. Nevetni a boldogságtól. Megéri. Istenem, de mennyire.
És közben látod, hogy mindenki ugyanezt érzi. Hát mit ne mondjak, nem akartunk nagyon elszabadulni ebből a kötelékből. De muszáj volt.

Természetesen csúszásban voltunk, ugyanis várt ránk Lisszabon leghíresebb stadionja, a Luz, ahol is a Portugál Bajnokság utolsó meccsét láthattuk, a Benfica és a Setubal játszott. 54222-en voltunk összesen és egy hihetetlen jó meccs volt, már csak azért is , mert Rui Costa itt vonult vissza és gondolom nem kell elmondanom, hogy a meccs után mekkora őrjöngés volt. Mindenki Rui nevét üvöltötte , ő meg örömkönnyek közepette körbeszaladt, pólókat dobált, gyereket emelgetett és interjúkat adott egyszerre. Szép volt, jó volt, Viri még sírt is.
Elég sokáig tartott kijönni, de utána egy remek tejszínes-gombás-tonhalat tésztavacsi várt minket, amit Viktor csinált. Jól bezabbantottunk és már senki nem tudta nyitvatartani a szemét. Istenem, de jó volt aludni utána :)

Másnap reggeli késvekelős- késveindulós procedúra után lementünk a Tejo partjára és átszaladtunk Lisszabon leghíresebb emlékművein. Akkor szerencsére már jó idő volt. Átmentünk többekközött a Vasco da Gama hídon, ami 17 km-es !!! Szuperjó volt!!!

A tegnapi cél pedig Évora volt. Ez egy varázslatos város, amit a régi várfal vesz körül teljesen. Átszaladtunk a városon, szerintem láttunk mindent amit kellett, többek között egy kápolnát ( Capella dos ossos ), aminek a fala csak emberi csontokból és koponyákból volt kirakva. Irtózatos volt, pláne azért mert anno a szerzetesek azért csinálták, hogy itt tudjanak meditálni a mulandóságról.
Végül elmentünk megnézni a portugál Stonehenge-t , ami maga volt a röhej, mivel kb tíz darab 2 méteres kőből álló valamit találtunk, azt is kitámasztva fadarabbokkal, illetve befedve egy kis alumíniumtetővel. Mindenesetre a táj ott is szép volt.
Ha meg már ott voltunk, megnéztük Európa legnagyobb gránitköveit én meg vezettem életemben először. Na, az vicces volt. A többiek kimenekültek a kocsiból, csak Viktor maradt az anyósülésen, de a fékezésemnél így is minden előrerepült, én meg nem bírtam abbahagyni a fácán-nevetésemet. ( ezt a sajátos nevetést az itt élő magyarok, illetve közeli családtagjaim tudják, hogy milyen)

Az út hazafelé baromi hosszúnak tűnt és valószínűleg az is volt, de a legjobb sofőr hazahozott minket és hajnali 3kor már ágyba is kerültem.
Szóval köszi-köszi mindenkinek, nagyon jó volt.

Képek az indafotón és majd bővül folyamatosan.
Csoki.
Szóóófia (merthogy itt így cikiznek , ha angolul mutatkozom be a külföldieknek, pedig én rövidóóval mondom és hosszúííííível )
A beszúrt linkeket meg tessék megnézni.( aki nem érti mit mondok: barna betűvel, aláhúzva)