Mint pocok a lisztben...

Az elmúlt napok ugyan nem voltak eseménytelenek, de inkább személyesen beszélem ki őket, és mindig motoszkál bennem, hogy alkotni kéne, írni, közzétenni- de amint látjátok nem sikerült tökéletesen a kinyilatkoztatás. Azért még élek, well done.

Nem is tudom, melyik nap írtam utoljára, de akkor talán a hétvégéről ejtek néhány szót...
Pénteken- szombaton lentvoltunk a parton, én később érkeztem mint a többiek, mert nem volt szabad hétvége, de az idő isteni volt és azt gondoltam innentől már általános lesz a 28 fok, de persze mint mindig: tévedtem, ma pocsék idő volt, megint esik, megint nem hordok magamnál esernyőt, és megint szarrá ázok naponta 6x, hátha gyorsabban nő majd a hajam.

Vasárnap délelőtt felkerekedtünk (Mimi, Virág, Dani, Márk, Viktor és én ) és elindultuk Guimaraes-be vonattal (kb másfél óra,2 euro), hogy megtekintsük a portugál foci-rangadót (természetesen Porto játszott Guimaraes ellen). Mivel ez életem legelső focimeccse volt, rohadtul vártam és megfogadtam, hogy a hazaiaknak fogok szurkolni, hiszen a Porto összetettben már úgyis nyert. A jegyeket megvettük potom 15 euroért a jegypénztárban és elindultunk várostnézni, ami azt jelentette, hogy elmentünk egy közeli boltba, vettünk némi harapnivalót, bort, meg ami kell és kitelepedtünk egy füves placcra. Na jó, ezek után új erőre kapva ténylegesen elindultunk várostnézni, aminek is 2 nevezetessége van; 2 kicsi tér. A többiek voltak már itt korábban és mondták, hogy minden tökéletesen ki volt halva, de most a közelgő ütközet miatt mindenki kintvolt az utcákon, milliómillió ember focimezben, kimázolt képpel és nagyon boldogok voltak. Én is az voltam, sütött a nap ezerrel, meg nagyon csipázom az itt kialakult brancsot, így jóformán garancia az, hogy jól érezzem magam. Ezekután újabb pihenő következett és már mentünk is a stadionhoz.
Nyilván én vagyok naiv, meg első tapasztalat ugye, de amikor beértünk a staionba és körbenéztem és megláttam a 30ezer embert magam körül (ami amúgy nem számít akkora tömegnek ilyenkor)...hát elakadt a lélegzetem... Fantasztikus élmény. Valahogy azt éreztem, bárcsak láttam volna már valami "nagyobb" meccset, meg most már azért megértem a focimeccsre járókat is. A meccs nem volt szoros, olyannyira nem, hogy a Porto nyert 5-0 ra :)

Mikor vége lett, elindultunk a vonatállomásra és amikor odaértünk Dani felfedezte, hogy az egész táskáját otthagyta az ülése alatt. Tekintve, hogy fél óránk volt a vonatindulásig, ami történetesen az utolsó vonat volt...kellőképpen megijedtünk. Dani és Márk ráhúztak egy éjszakát a kiruccanásra, mi meg hazamentünk. Azóta meglett a táska és még csak a pénze sem hiányzik belőle. Most mit mondjak erre? Ez nem Magyarország.
Tegnap pedig Danival és Márkkal meglátogattuk a Riberira partján állomásozó magyar grafikust, Váczi Andrást, aki bemutatott minket a nagyon kedves anyukájának és az egyik portugál jóbarátjának.
A napot egy zsíroskenyér party zárta, amolyan magyarosan hagymával, mindennel. Én személyszerint azt gondoltam, hogy 2 hónapig nem fogok tudni enni utána, ennek ellenére ma egy iszonyatosan finom vega-ebéden estem át, de majdnem meghaltam utána :)

Vasárnap megint megyünk meccsre, csak most hazai pályán lesz.
Fényképek mellékelve az indafotós oldalon.

Koczka Péter, az istenke éltessen születésnapod alkalmából kisszivem.
Csókolok mindenkit,
Zsófika