Quinta feira (csütörtök)

Nah,
ma reggel a lustaság nyert inkább, ugyanis nem tudtam magam rávenni arra, hogy elmenjek kondizni, mert az éjszakám gyötrelmes volt, Filipe félóránként felkeltett, sőt még ki is akart tenni a szobából, hogy aludjak máshol.
Így, miután elvittem oviba, visszafeküdtem aludni és kellemesen pihengettem koradélutánig.

Az idő egyre jobb, már esténként sem hűl le annyira a levegő, lassan jöhetnek az éjszakai parkba kiülések, vagy lófrálás a városban, a hideg már nem fog ki rajtunk és így talán meg tudom majd csodálni e gyönyörű város nyugalmasabb (?), de mindenesetre csöndesebb pillanatait is.

Azt mindenképp el kell mondanom, hogy imádok itt élni. Valahogy minden egyes nappal jobban beleeszi magát Portugália a szívembe és már teljesen természetesnek tűnik az , hogy itt élek.
Minden nap jön egy újabb felfedezés, egy újabb őszinte mosoly, egy újabb ember és az ember lánya nem tudja nem azt gondolni, hogy itt él a boldogság kellős közepében.
Hát így élem én meg itt a mindennapjaimat, és sokszor veszem észre azt, hogy csak tátott szájjal bámulok a mindenségre.
Kezdem megszeretni a csúnya nyelvüket is, és imádok néha az angol mondatok közé beszúrni egy-egy portugál szót, vagy kifejezést, mert itt mindenki annyira rettentően aranyos, hogy majdnem tapsolnak örömükben , hogy milyen ügyes vagyok :)

A jóidő beköszöntével a szél is csökkent és már a teraszról látom, hogy nincsenek hullámok az óceánon. Ilyenkor minden csöndesebb és televan a part kutyasétáltatókkal, szerelmespárokkal, nézelődőkkel, fotózkodókkal és mindenkivel aki csak egy kis szépséget akar belecsempészni a napjába.
Sokszor érzem azt, hogy sajnálom, hogy itt élek a város úgymond szélén, mert bizonyos szempontokból korlátolt vagyok (például hazajutás tekintetében kötve vagyok az utolsó buszokhoz), de ilyen napokon meg rájövök, hogy az óceán közelsége kárpótol mindenben.

Eltűnik a fejem a nagy fényben

Ma délután megbeszéltem Fil-lel, hogy találkozunk a parton, félórás késéssel meg is érkeztem, de ez az ő esetében nem probléma, mert ott lakik 10 méternyire. Bedobtunk egy kávét, melyet már rendszeresen én rendelek, mióta Viktor felvilágosított, hogy tévesen ejtettem ki mindezidáig.
Utána lementünk a partra megnézni a naplementét, ami ilyenkor, hogy nincs rossz idő és nincs tele kószáló felhőkkel az ég , nem is annyira szép :) Amolyan átlagos vízparti naplemente.
Miután ez is megvolt és elkezdtünk fázni, meglátogattuk Andrei-t, aki az egyik ottlévő kávézóban dolgozik .(Ő az, akivel első héten találkoztam a parton)
Fil mondta, hogy beszélt a hely főnökével múlt héten és remélhetőleg szükség lenne egy női munkaerőre, az időbeosztásomat összeegyeztethetném a Filipre való vigyázásommal; egyszóval kerek lenne a világ, ha elcsíphetném a melót. Holnap megyünk beszélni vele ezügyben.

Ezekután átugrottunk Fil-ék lakásába, ahol be lettem mutatva az egész famíliának, aki éppen otthon volt.
Érdekes, hogy mennyire befogadóak a portugál családok.
Rettentően szívélyesen fogadtak ők is( csakúgy mint Nuno családja), rögtön megakartak etetni ("ugyan már, egyél egy kicsit"- "akkor legalább igyál egy kis bort"- "nem kérnél gyümölcsöt?" ),
és egyáltalán nem éreztem, hogy idegen lennék, azt meg pláne nem, hogy külföldi.
Aktuálisan náluk vendégeskedik Fil nagynénje is, aki mindemellett a Mozambique fővárosának, (Maputo) polgármesterének felesége, szóval amolyan puccos dáma/first lady , de nem éreztette nagyon is jellemző elitségét.

Ezekután Fil apukája hazadobott kocsival szerencsére, és kezdődött az esti műszak :)
Itt tartunk most.

A címem pedig:
Rua Belgica
1958 ap. 78
4400 Vila Nova Gaia

És szerintem írjátok úgy , hogy Livia Valyi (Kiss Zsófia Ágnes)

Millió csók mindenkinek!

Este 8