Semmiért egészen

Ahogy telnek a napok, az időjárás is javul folyamatosan, bár van egy olyan sejtésem, hogy otthon inkább lehet rövidujjúban rohangálni.
Itt süt a nap, aztán rá két percre megint beborul. Mindig ezt csinálja. Sajnos a szelet nem tudom és nem fogom megszeretni...

Az utóbbi napok tevékenységei elenyészőek, túl vagyunk egy hétvégén ismételten, Filipe jó kisfiú volt, mostanában tartja ezt a szintet. Tegnap este sajnos megint kijött az egész vacsora és sajnos megint nem jutott el a wc-ig, de hát ennyi baj legyen, mindannyian voltunk már betegek.

Vasárnap elindultam a szakadó esőben kondizni, 3ra oda is értem, csak egy bökkenő volt, hogy a hely délután 2-ig volt nyitva, így mászhattam vissza a buszmegállóba, természetesen szarrá áztam hazáig...
Hihi, a múltkor nagyon jót mulattam magamon, ugyanis álltam a buszmegállóban és vártam a 902-est, amikor is megpillantottam egy úttisztító autót, aminek nem volt vezetője. Rögtön el is kezdtem töprengeni azon, hogy milyen durva, hogy itt már távirányítással kezelik az ilyen autókat és hogy milyen fejlett lehet ez a Portugália. Aztán döbbenésem közepette áttévedt a tekintetem az anyósülésre, és a csóka persze ott ült... gondoltam is magamban, hogy mekkora egy naiv kis butus vagyok.

Az utazásról annyit, hogy vasárnap realizálódott bennem az a tény, hogy heti 20 eurót költök utazásra és ezen rettentően fel is húztam magam, így ma -ha törik, ha szakad- veszek egy bérletet, mert nem lézetik, hogy ne jönnék ki belőle jobban. Egy próbát megér.

Tegnap- szokásosan- kondi helyett inkább elmentünk kávézni Anitával Espinho-ba, ott találkoztunk Ricardoval az egyik edző fiúval, aki el is vitte a seggemet kvadozni az óceánpartra egy kicsit. Nagyon élveztem, csinálhattuk volna tovább is :)
Ezekután meglátogattuk Marit, a magyar lányt, aki már itt él több, mint 10 éve a fiával együtt.Az élményről inkább nem mesélnék, mert elég sokkoló volt, hogy egy szobát bérelnek egy kis lakásban és abban élnek ketten. Ilyenkor adok hálát az égnek, hogy normális körülmények között nőttem fel és volt esélyem, hogy legyek valaki.

Vasárnap reggel valami helyi zeneiskola parádézhatott, ugyanis arra keltünk, hogy dobosok és trombitások szólóztak, feltartva ezzel a vasárnap reggeli forgalmat, de mindenesetre szép ébresztő volt, csípem az ilyen kezdeményezéseket, de az autósok gondolataiba igazán nem hallgattam volna bele:)



A munkát tekintve a kávézó főnöke természetesen hanyagolta, hogy értesítsen arról, hogy tart-e rám igényt vagy sem. Bevallom maga az eredmény nem lepett meg, de mivel egy nagyon szimpatikus csókának tűnt, bíztam benne , hogy legalább egy nemleges választ rám dob sms-ben, vagy ha gyakorolná gyér angol tudását, akkor felhívna, de sajna nem tette.
Azt hiszem rá kell állnom arra, hogy minél több helyi ismerőst hajtsak fel, mert így bizony, ismerestég nélkül nem fogom magam szarrá keresni...és már 2 hónap eltelt, szóval éppen itt lenne az ideje.

Érdekes amúgy ez a 2 hónap...amíg Szegeden két hét után olyan honvágyam volt, hogy kapartam a falat...itt valahogy ez nem érződik. Lehetséges ,hogy azért mert tudatalatt tudom, hogy hiába lenne honvágyam, akkor sem tudnék hazajönni, és így inkább megúszom a rossz pillanatokat, de az igazat bevallva, baromi jó itt nekem. Az internet egy csoda igazából, napi kontaktban vagyok, vagy lehetnék majdnem mindenkivel, aki fontos számomra.Sőt, érdekes hogy azok a kapcsolataim is fejlődnek amik otthon nem mentek annyira.
Régi ismerősök találnak meg, és ez nagyon pozitív. Igaz, így is vannak ,akik reakciójára várok, de nem erőszak a disznótor, a sok új benyomás feledteti a kimaradt érintkezéseket.

A családon belül szinte csak a nagymamák meg a nagypapák maradnak ki az internetes kalamajkából, de drága keresztszüleimnek köszönhetően megkapják minden blogbejegyzésemet postán :) az milyen cukiság már? :)

Sajnos múlt hét vasárnap a világ kevesebb lett egy jó emberrel. Elment életem legkedvesebb főnöke, azt hiszem mindenki számára pótolhatatlan ,aki ismerte. Nyugodj békében drága Solt Géza, emléked örökké bennünk marad, tudod. Tessék csak ugratni az angyalokat is :)

Újabb és visszatérő elhatározásként jelenthetem: abbahagyom a cigarettát. Elegem lett abból ,hogy minden pénzem erre megy el szinte. Kár, hogy engem csak ilyen dolgok sarkallnak a leszokásra, de nincs mit tenni. Ha nem dohányoznék, akkor körülbelül lecserélhettem volna már a ruhatáramat.

Mivel vasárnap lesz a születésnapom, tervezünk a helyi magyarokkal és bárkivel,aki kedvet kap hozzá elmenni szombaton bulzni valamelyik helyi, és rettentően ígéretes szórakozóhelyre, ahol is bevedelek majd 3 Caipirinha-t és befogadom a sokkoló hírt ; az ember lánya 22 lesz, ami már csak 8 évnyire van a 30tól. Maga az évszám korántsem annyira sokkoló, mint az az észrevétel, hogy számos volt osztálytársam, évfolyamtársam már lassan,vagy már éppen túl van egy fősikolai diplomaosztón, Zsófika meg éppen ott tart, ahol a mostani 18 évesek, készülve az érettségire és enyhe próbálkozásokat téve az irányba, hogy eldöntsék: mi lesz velük, mit szeretnének kezdeni magukkal, hogyantovább.
Bevallom, tényleg sokkoló, de igyekszem magam azzal nyugtatni, hogy mindig van lehetőség az újrakezdésre, és akkor egy kicsit vegyük le a gondot és a nyomást a vállunkról: semmi nem történik véletlenül ....yeee, ez a mai klisé pont ideális egy blogbejegyzés befejezéseképpen.

Ezúton is szeretném megköszönni a sok támogatást, a sok szeretetet és imádatossággal gondolok minden egyes családtagomra, illetve az édesdrága barátaimra. (élvezzétek a tavaszt mindannyian)

Millió csók
Zsófikátok